Családi gubancbogozó IV.
azaz Házassági érett-ségi
Február 15-én 16 órától, Budapesti helyszínen
A Társaság lelkiségének meghatározó vonása a Szentléleknek szenteltség, a benne való élet, és az Ő szeretetéből forrásozó szociális küldetés minden idők társadalmához. Ehhez az élethez ad alapot közösségünk benedeki lelkisége, és ennek eszköze modern életformánk.
Az apostoli élet, mely közösségünk sajátja az élet centrumába vezet minket. Úgy próbálunk segítségére sietni mindazoknak, akiknek szüksége van rá, ahogyan Jézus életében látjuk. Törekszünk rá, ahogy azt alapítónk elgondolta, hogy ne csupán enyhítsük a szenvedést, hanem lehetőleg meg is előzzük azt.
Modern katolikus szerzetesközösségünket, a Szociális Testvérek Társaságát Slachta Margit alapította 1923-ban Budapesten. A közösség 1998-tól pápai jogú apostoli élet társasága, és azóta a nemzetközi központ ismét Budapesten van.
Közösségünk 1923-ban Magyarországon alapult, de mára szerte a világon több helyen élnek testvéreink.
Magyarországi kerületünk központja Budapesten van, itt él a legnagyobb létszámú testvérközösség is. Testvérek jelen vannak még...
"A Társulat feladata, hogy hivatásos és képzett munkaerőket állítson be a modern élet által teremtett minden téren, ahol ezen munkára a gyermek-, nő- és családvédelmi vonatkozásban, karitatív, szociális, valláserkölcsi, gazdasági, népegészségügyi, kulturális és állampolgári szempontból szükség van, (...) avval a hozzátevéssel, hogy (...) nálunk inkább a szociális és nőmozgalmi munka fog kidomborodni."
Slachta Margit,
Alakulási jegyzőkönyv (1923. május 12.)
azaz Házassági érett-ségi
Február 15-én 16 órától, Budapesti helyszínen
Karcolástól a traumáig, örökölt sebektől a személyesen szerzettig... no és amit mi adtunk, adunk...
A CSALÁDI GUBANCBOGOZÓ III. alkalmával 2026. január 25-én, vasárnap este 6-tól beszélgessünk most a kapott-adott családi sérülésekről, hatásukról, a megértési, enyhítési, esetleg valóban gyógyítási lehetőségeinkről.
Febr. 5. estétől – 8. ebédig, 18-35 éves lányoknak.
Urunk megjelenése, Vízkereszt
Ez a nap Társaságunk számára közösségileg is kedves, fontos ünnep.Több mint húsz éven át ez a nap a Slachta Margit által alapított Keresztény Női Tábor éves programadó gyűlésének napja volt, s talán nem véletlen, hogy ez a nap lett 1974-ben Margit testvér égi születésnapja is.
Béke mindnyájatokkal!
Egy fegyvertelen és lefegyverző béke felé