Első állomás
Jézust halálra ítélik
Sieger Köder pap és festőművész képe lényegében ragadja meg a keresztút első állomásának drámáját: mind a vallási, mind a világi hatalom struktúrái kivetik magukból az Igazat; megkötözik és halálra ítélik azt, aki az Isten szeretetéből fakadó végtelen szabadság örömhírét éli és hirdeti. Nincs hely számára a rendszereikben: nem csak hogy nem kívánatos az "örömhíre", de veszélyes is, mert ez a fajta belső szabadság, mely egyedül csak Isten szívéhez és látásához igazodik, alapjaiban rengeti meg világukat.
Mindkét hatalom megjelenítőjének az arcára kiül a félelem, és a félelemből táplálkozó indulat. A vallási hatalom képviselője, a főpap, a Törvény könyvét szorongatja görcsösen, és meggyőződése, hogy Istent és a népet védi egy felforgatóval szemben; képtelen túllátni a betűn, a törvényen nyugvó és az abból kibontakozó Isteni logika irányába, mely a szeretet egyetemességére próbálja rányitni az emberi szívet. A politikai hatalom képviselője, Pilátus, mossa kezeit. Nem számítanak a tények, az előtte állónak nyilvánvaló ártatlansága – csak zavargás ne legyen; egyedül az számít, hogy kormányzói tevékenysége jó színben tűnjön fel a fölöttes hatalom, a császár előtt. Valójában mindketten a saját hatalmi pozíciójukat féltik, és ebben az önféltő és önző törekvésükben jól egymásra találnak. Jézus némán áll feléjük fordulva. Az ilyenfajta hatalmi összefonódásokkal szemben már nincs mit érvelni, vagy mondani; süket fülekre találna, mert a szívek bezárultak: félelem és indulat uralja őket. Ám a meggyötört és megkötözött testből ennek ellenére végtelen nyugalom árad, mert Ő átadta magát az Igaz Bírónak; hűen és alkutlanul megmarad a Szeretet igazságában; bizalommal teszi le életét az Atya kezébe: jöjjön, aminek jönnie kell. Legyen! – Szeretett Anyjának a viszonyulása ez, amivel annak idején rámondta az igent az Ő életére.
Az emberiség történelmének sajátja, hogy mindig ismétli önmagát; mintha nem lennénk képesek tanulni a múltból; újra és újra belesétálunk ugyanazon csapdákba. Hányszor és hányszor fonódott össze az egyháztörténelem folyamán az egyházi hatalom a világi hatalommal és mennyi szenvedés és történelmi vakvágány lett a következménye! Hányszor és hányszor vetjük ki magunk közül az igazat, mert vakok vagyunk a Szeretetre, vagy, mert félelem uralja a szívünket! Miként lehet elkerülni az ilyen csapdákat? Csakis úgy, hogy megmaradunk Jézusnak és az Ő Anyjának alap pozíciójában: Legyen! "Legyen-t" mondani az isteni logikára, az életre, a Szeretetre, az ebből fakadó szabadságra – és az árára, ami gyakran kivetettség és szenvedés, mert a világ ma sem tud mit kezdeni az isteni logikával. Megmaradni alkutlan hűséggel és nyugalommal a Szeretetben.
Megkérdezhetjük magunkat:
- Miként élem és képviselem a Szeretet parancsát mai világunkban, amikor a megosztottság, a hatalmi harcok, az önzés, a gyűlölködés dominál közvetlen, vagy tágabb környezetemben?
- Milyen árat fizetek érte? – Hogyan tudok ráhagyatkozni az Atyára, amikor üldöztetés ér az Ő szívéhez való hűségemért?
- Mit tesz velem a félelem? Mikor és hogyan csúszok észrevétlenül a hatalmukat féltők pozíciójába, amely elvakít – akár olyannyira, hogy öntudatlanul, vagy hamis meggyőződésből és buzgalomból megítélem és kivetem az Igazat?
Magdi testvér