Hatodik állomás

Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Az Úr vérző, köpésektől, ütésektől beszennyezett, eltorzított képmását nyomta bele Veronika kendőjébe. A töviskorona tüskéi mélyen beleszúródtak a Szent Főbe – Arcát elborította a sebekből kifolyt Vér – Isten Fiának életadó, bűneinket eltörlő Vére.

"A fényes Isten-arcot vér s fájdalom fedi…" (nagyböjti énekből)

A kigúnyolt, meggyalázott, elcsúfított "szenvedő szolga" elől elfordítják arcukat az emberek. Nem ismerik fel benne a Megváltót, Isten Fiát azok sem, akiket meggyógyított, s akik nemrég még hozsannával köszöntötték. Tanítványai is szétfutottak, csak a szeretett tanítvány követi véres lábnyomait, a Fájdalmas Szűzzel együtt, és Magdolna, a bűnét sirató, meg a betániai asszony, aki előre megkente lábát illatos kenettel. És a sirató asszonyok kísérik a véres keresztúton.

"Könnytől áznak az angyali orcák…"

Veronika szívében mélységes szánalom ébred, nem nézi a szitkozódó tömeget, a Jézust ütlegelő katonákat – egyetlen vágya, hogy legalább egy apró gesztussal enyhítse a kínt, hogy parányi vigaszt nyújtson. És az Úr ezt az apró gesztust isteni nagylelkűséggel – képmásával viszonozza: belenyomja szenvedő Arcát a feléje nyújtott kendőbe, maradandó emlékül – s örökre belevési Veronika lelkébe.
Isten elküldte hozzánk Fiát, hogy helyreállítsa bennünk az Ő képmását – hogy Fiának képmására alakuljunk át életünk során. Mi újból és újból beszennyezzük, eltorzítjuk a lelkünk mélyén rejtőző Isten-Arcot – de Ő újból és újból helyreállítja képmását azokban, akik befogadják Szeretetét, elfogadják Irgalmát, megbocsátását.
Az élő Istennel való találkozások során jár át minket az Ő Fénye, s alakulunk át fokról fokra a Fiú képmására – egészen addig, amíg majd színről színre látjuk Őt, és visszatükrözzük fényes, dicsőséges Arcát.
Az Ő Arcát tükrözik minden idők szentjei, Őrá ismerünk azokban, akikben már ebben az életben felragyog Isten Arca.
Ábrahám szemtől szemben beszélhetett Istennel. Mózes arca fénylett, amikor lejött a szent Hegyről. Szent István diakónus arcát is sugárzónak látták, s mégis megkövezték. Assziszi Szent Klára arca is ragyogott az Úrral való találkozásai után, ahogy Szt. Erzsébeté is, aki imádságai után elindult, hogy Veronikaként vigasztalja a szegényeket, a szenvedőket, enyhítse a betegek fájdalmát.
S ezt tették a közelmúlt megannyi Veronikái is Teréz anyától Salkaházi Sára és Wagner Viktória testvérig - s teszik napjaink névtelen Veronikái.

"Isten dicsőségét szolgáljuk, amikor sugározni, tükröztetni akarjuk az Ő lényét, és mindig tanúságot akarunk tenni arról, hogy én nem vagyok én, én csak egy olyan üveglap szeretnék lenni, amelyen átlátszik az Úristen." (Slachta Margit)

Bocsáss meg nekem, Uram, hogy olyan gyakran beszennyezem a Te bennem rejtőző Arcodat, és hogy annyiszor nem ismerem fel a Te Arcodat másokban.
Köszönöm, hogy ránk hagytad Képmásodat – hogy szemlélhetjük azt a Torinói leplen. Köszönöm, hogy formálod bennünk is képmásodat, s Szentlelked által arra indítasz, hogy Veronikaként mi is próbáljuk enyhíteni a szenvedést.