Ha nyitottak vagyunk a Szentlélek munkájára, erőteljes változásokat tapasztalhatunk az életünkben

Ha nyitottak vagyunk a Szentlélek munkájára, erőteljes változásokat tapasztalhatunk az életünkben – mondja az Axiomának adott interjúban Bartha Angéla szociális testvér. Beszélgetés a pünkösdi tapasztalatról, az egyház reményéről és a magzati életek védelmének jelentőségéről.

Pünkösd egy érdekes ünnepünk, mert azonnal tovaszáll, nincs még másnapja sem. Ennyire nem fontos?

Dehogynem. Nekünk, szociális testvéreknek a legfontosabb, hiszen ekkor történnek a felvétek, fogadalomételek. Az egyház születését ünnepeljük, és a Szentlélek vezetésével éljük küldetésünket közösségen belül és kívül. Idén kilenc testvérünk tett ideiglenes fogadalmat, hálásak vagyunk a Szentléleknek, hogy ad hivatásokat, mert látjuk a közösség jövőjét. A Szentlelket minden nap kérjük, hiszen ha az apostoloknak szüksége volt rá, akkor nekünk még inkább. A zsolozsma után minden reggel kérjük a Szentlélek hét ajándékát, és délben is hívjuk Őt a társaságra, az egyházra. A pünkösd nagy ünnep, amit kilenced előz meg. XIII. Leó pápa 1897-ben elrendelte, hogy pünkösdi kilencedet tartsunk. Sajnos a gyakorlatból kikopott, illetve más kilencedekben jelent meg, de pont pünkösd előtt kevesen gyakorolják. A karizmatikus megújulásban azonban visszhangra talált, és a közösségek szerte a világon így is várják a Szentlélek új kiáradását. A szociális testvérekkel mi is minden évben megtartjuk a pünkösdi kilencedet estéről estére összegyűlve, imádkozva.

A saját gyengeségeinkkel nagyjából tisztában vagyunk, de ha jobban ismernénk a Szentlelket, mi is jobban kérnénk erejét. Jézus nagyon sokat tanított a Szentlélekről. A paraklétosz szót használta, ami nem csak vigasztalót jelent, hanem pártfogót is. A Pártfogó, az Igazság Lelke, a Szeretet Lelke, aki velünk marad mindörökké. A Szentlélek az, aki, mint élő vízfolyam, kiárad a szívünkből. Jézus arra kérte az apostolokat, hogy addig sehova ne menjenek, amíg erő nem tölti el őket a magasból. Ez pedig olyan átalakító, olyan óriási erő, ami semmihez sem fogható. Péter, aki megtagadta Jézust, pünkösd után képes olyan hittel kiállni, hogy amikor börtönbe kerül miatta, akkor sem tagadja már meg, sőt. Számomra megrendítő, hogy amikor kiszabadultak a börtönből, azonnal kimentek és hirdették az evangéliumot.

Hallani lehet olyan megközelítésről, amelynek hirdetői szerint a korai egyháznak kellett ez az erő, különben tíz nap alatt elhalt volna, de kétezer év után még mindig ugyanígy működik a Szentlélek?

Vissza kell kérdeznem: miért, megváltozott a Szentlélek? Lehet, hogy mi egy kicsit különbözünk annak a kornak az emberétől, de a Szentlélek ugyanaz. Talán azért nem láthatók azok a jelek, annyi csoda, mint az első századokban, mivel mi nem vágyunk annyira a Szentlélekre. Mondok egy konkrét példát. Ismerek valakit, aki azt mondta, hogy a bérmálásra úgy készült, hogy ugyanaz fog történni vele, mint az apostolokkal pünkösdkor. Várta, hitte, és a bérmálásban megkapta a nyelvek adományát, mert ő így készült. Hogyha tényleg befogadjuk a Szentlelket és várjuk, hogy az fog velünk történni, mint az apostolokkal, akkor belső változás történik. Nem véletlen, hogy XVI. Benedek és Ferenc pápa is megerősített bennünket abban, hogy legyünk nyitottak a Szentlélek-keresztségre. Jézus maga mondta az Apostolok Cselekedete első fejezetében, hogy "a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni". Csakhogy amikor én 13 éves koromban bérmálkoztam, szinte nem is hittem Jézusban, Istenben. Mintegy hivatalos egyházi aktusként megtörtént a bérmálás, mert édesanyám szorgalmazta.

Azt hiszem, gyakori jelenség ez, ma még inkább, mint amikor Ön bérmálkozott…

Hosszú ideje tartok bérmálkozási lelkigyakorlatot, amin meg szoktuk kérdezni a fiatalokat, hogy miért szeretnének bérmálkozni. Döbbenetes, hogy mennyire nem tudnak válaszolni… Vagy azt mondják, hogy "hát, mert ez hozzátartozik a keresztény élethez", vagy azt, hogy "közelebb szeretnék kerülni Istenhez" – ez már a jó eset. Nem ritkán valóban a szülők hatása. Nagyon-nagyon ritkán hallom azt, hogy "a Szentlélekkel szeretnék élő kapcsolatot", vagy "azt szeretném, ha engem is betöltene Isten öröme". Ezért tartom fontosnak a mélyebb felkészítést.

Vannak fiatalok, akik leírták, hogy a lelkigyakorlaton megtértek, vagy arról számoltak be, hogy megtapasztalták a Szentlélek létezését, hogy Ő valóság.

Voltak, akik leírták: "Úgy jöttem el, hogy nem tudtam, akarok-e bérmálkozni vagy sem. Most már nem kérdés. És megyek evangelizálni!" Az Isten most is tesz csodákat, csak legyünk nyitottak!

Térjünk vissza a saját történetéhez: később volt személyes, erőteljes Szentlélek-tapasztalása?

Húszéves koromban kerültem el életem első lelkigyakorlatára, amit egy szociális testvér szervezett. Feltették nekem a kérdést, mit szólnék, ha kézrátétellel imádkoznának értem. Hát imádkozzatok! Azt se tudtam, mi az, hogy kézrátétel… Azt éltem meg, hogy a bérmálás ajándéka, mindaz, amit az eszemmel tudtam, hogy mindenki legalább egy karizmát kap, kiteljesedett bennem. Tudatosodott számomra, hogy a békesség ajándékát kaptam meg. Én is elkezdtem imádkozni a többiekkel, és megdöbbentem, hogy olyan szépen imádkozom, olyan gondolatok jönnek, amik egyértelműen nem tőlem származnak.

Megtapasztaltam, hogy a Szentlélek imádkozik bennem.

Nekem ez volt a Szentlélek-keresztség. Mind a mai napig azt mondom, hogy Bartha Angéla nem tud imádkozni, de a bennem lakó Szentlélek igen, általa imádkozom az Atyához és Jézushoz.

Két héttel vagyunk már pünkösd után. Mit tegyünk, ha szeretnénk pünkösd lelkiségében maradni hosszabb távon is?

Kérjük a Szentlelket! Ha az apostoloknak szüksége volt rá, nekünk még inkább! Kérjük a hét ajándékát, amint Ézsaiás prófétánál szerepel! Én ezt egészítem ki Szent Pál szavaival, mert szükségem van az evangelizációra, a misszióra, a tanításra, a kapcsolatokra, a gyógyulásra az újrainduláshoz, a tisztánlátáshoz, a bölcsességhez. Tanulságos, hogy amikor az apostolok fenyegetéssel néztek szembe, nem azt kérték, hogy Isten mentse meg őket, hanem kérték a Szentlelket, hogy még nagyobb jelek és csodák történjenek a környezetükben, kérték, hogy töltse el őket. Nos, erre van szükségünk, és valljuk be őszintén, keveset kérjük a Szentlelket.

Holott a Szentlélek a magyar egyház egyetlen esélye, mert Ő az, aki betölt, megerősít, bátorít és vezet, aki sokkal jobban akarja az emberek megtérését, mint mi magunk.

Lélekben és igazságban címmel készít tematikus műsort az egyik katolikus televízióban. Ez is ebből a vágyból született?

A műsor lényege, hogy megismerjük a Szentlélek tevékenységét a mindennapokban: milyen, amikor erőt ad, imádságra vezet, biztat, új dolgokra indít, megvigasztal. Milyen, amikor segít abban, hogy megtérjek – mert nem csak a hitetleneknek van szüksége megtérésre, hanem a hívőknek is. Hogyan segít az igeolvasásban, hogyan alakítja át a Szentírás "ízét", vagy éppen hogyan segít a közösségépítésben. Mint a katolikus egyház régi motorosa, azt tapasztalom, hogy kevéssé fordulunk a Szentlélekhez. Az Atyával van valami kapcsolat, Jézussal még inkább, de a Lélekkel… Volt, aki azt mondta, hogy eddig nem Szentháromságban, hanem "szentkétségben" hitt – nem mintha kételkedett volna, de nem foglalkozunk eléggé a Szentlélekkel, keveset tudunk róla.

De nem nehéz sokat beszélni róla, újat mondani, akár a tévében? Hiszen teljesen megfoghatatlan…

Nagyon könnyű! Amikor nem ismertem annyira a Szentlelket, akkor azt gondoltam, hogy nagyon bonyolult, nagyon érthetetlen. Most már, ha közösen tartunk kurzust testvérekkel, tudják, hogy mindig én szeretnék a Szentlélekről beszélni, mert akárhányszor róla szólok, mindig új dolgok tárulnak fel előttem is. Olyan, mintha az óceánból mindig merítenék két-három cseppet. Márpedig az óceán kimeríthetetlen. Rengeteg olyan tanúságtételt rögzítettem, ami páratlan. 60-70 téma vár még feldolgozásra a Szentlélekkel kapcsolatban. Elmondok egy példát, az egyik szociális testvér tanúságtételét, ami csodás. Vizsgára kellett mennie Romániában, ráadásul román nyelven kellett vizsgáznia. Nagyon felkészült, de a vizsgán olyan kérdést tettek fel neki, amiről mégsem volt ismerete.

Ám amikor felelnie kellett, ötösre elmondta, mert a Szentlélek egyszerűen megtanította arra, amit korábban nem tudott.

Egy másik csoda, ami engem magával ragadott, szintén egy műsorunkban hangzott el, jól ismerem személyesen is az illetőt. Egy turistacsoport tagjaként járt Spanyolországban. A többiekkel együtt betért egy templomba, ahol éppen liturgia zajlott. Jézus megszólalt neki, majd két-három órán keresztül beszélt hozzá. Hívőként jött ki. Amikor hazaért, kérte, hogy készítsem fel a keresztségre. Elkezdtük a felkészülést, de szinte mindennel tisztában volt már: "Ó, ezt is tudom… Ezt is tudom… Ezt is mondta Jézus!" A Szentlélek által tudott annyi dolgot Jézustól. Ilyen csodák vannak!

Most is beszél róla és két műsorában is téma volt a Szentlélek-keresztség. De mit jelent ez pontosan? Illetve miért szükséges, ha egyszer már megkeresztelkedtünk, illetve bérmálkoztunk, vagy konfirmáltunk?

A nagy teológus, XVI. Benedek pápa is megerősítette, hogy szükségünk van a Szentlélek-keresztségre, de Ferenc pápa is sürgette, mert szükséges, hogy ne csak elméleti tudásunk legyen róla, hanem, ahogy az apostolok, mi is átéljük a Lélek jelenlétét. Olyasmi ez, mint a barátság: egy mély kapcsolat, amiről persze egyfelől van tudomásom, hiszen tisztában vagyok a barátom és a barátságunk létezésével, de ennél sokkal mélyebb a baráti kapcsolat, amit megélek. Jó együtt lenni a barátommal. Sokat kapok ettől a kapcsolattól, amiben oda-vissza kommunikálunk. A barátom vezet, segít, bátorít.

Ez érzelem és tapasztalat is: aki a Szentlélekben megkeresztelkedett, az valamilyen formában már tapasztalta a Lélek működését.

Én akkor azt tapasztaltam, hogy elkezdtem úgy imádkozni, ahogy addig sohasem. Később imádkoztam két emberért, akik veszekedtek, és azt láttam, hogy abbahagyták. Van, aki úgy tapasztalja meg, hogy például az ige attól kezdve egyszerűen megnyílik előtte, hogy minden szó fontossá válik számára. Van, aki végtelen örömöt, más nagyon mély békét él át. A Szentlélek-keresztségben tehát megtapasztaljuk Istent, aki nem csak elmélet, hanem élő valóság.

Tehát ebben bárkinek része lehet? Nem csak "kiválasztottak", vagy nagy szentek sajátja?

Farkas Edith, aki a Szociális Missziótársulatot alapította, már 1909-ben rendszeres előadásokat tartott a Szentlélek-keresztséggel kapcsolatban. Azt mondta, hogy aki nem keresztelkedett meg a Szentlélekben, vessen magára… Legyünk nyitottak arra, hogy Isten valóságos, valóságosan cselekszik és betölt bennünket úgy, mint az apostolokat – persze mindenkit másképpen, mert mi személyek vagyunk, nem kaptafák. Pontosan úgy érint, úgy segít, úgy indít, úgy buzdít, úgy lelkesít, ahogy nekem szükségem van rá. Isten személyesen szeret minket.

Az Ön által vezetett lelkigyakorlatokon és a hittanóráin is rendszeresen téma a magzati élet védelme. Miért tartja fontosnak, hogy ezeken az alkalmakon is szóba kerüljön a téma? Mi a kapcsolódás például egy Szentlélek-tematikájú lelkigyakorlat és a magzati élet védelme között?

Az, hogy a Szentlélek az élet lelke. Nekünk pedig, amikor az élet megfogan és növekszik, az a küldetésünk, hogy védelmezzük. Szomorúan látom, hogy az abortuszt sokan nem tartják bűnnek, holott gyilkosság, amit sokan elkövetnek, vagy bűnrészesek, és nem is tudják, hogy mit tesznek.

Amikor a saját diákjaimmal beszéltem, megdöbbentem azon az általános tudatlanságon, ami a témát övezi, pedig ők elvileg katolikus családokból jönnek… Nem tudják, hogy a magzat egy élő személy, és nem csak szövetek összessége. Minden, ami élet, Istentől kapott ajándék, amit bizalomból adott nekünk. Ennyire bízik bennünk, és a legnagyobb ajándék, amikor embert kapunk a világra. Amikor erről van szó, a diákjaim nagyon elcsodálkoznak. A társadalomban nem ezt látják: ott szabad szerelem van, meg sok mindent szabad, de Isten a legnagyobb szabadságot bízta ránk, és a legnagyobb szabadság a szeretetben nyilvánul meg. Hasonlóképpen fejeződik ki a felelősségvállalásban, az odaadottságban, a hűségben, a kitartásban. Küldetésünk, hogy védjük az életet, és a fiatalok felé is nyilvánítsuk ki, hogy mi az igazság.

Az igazság a Szentlélektől származik, ő az igazság lelke. Ezt Jézus maga mondta.

Sokszor tapasztaljuk keresztény körökben is, hogy nem feltétlenül az egyház tanítását vallják a testvérek, hanem sajátjukévá tették a liberális narratívát több kérdésben, így az élet védelmével kapcsolatban is. Hogyan lehet hatékonyan elmagyarázni az egyház tanítását és annak miértjeit?

Mernünk kell beszélni az igazságról és a realitásokról: a teljes igazságról az élettel kapcsolatban is. A legnagyobb realitás pedig maga az Isten és az, hogy ő adta az életünket, annak kezdetétől egészen a végéig – erre a felismerésre kell elvezetnünk a fiataljainkat is. Ha Isten nélküli világban élünk, akkor persze azt gondoljuk, hogy majd mi megszabjuk, hogy mikor kezdődik az élet és mikor fejeződik be. Abban azonban általában egyetértünk, hogy a gyilkosság bűn. És – Istennek legyen hála – ez a hitérzék általában véve is megvan a társadalomban, tehát erre tudunk építeni.

Ha a fiatalok, vagy éppen a lelkigyakorlatozók felismerik, hogy az élet a fogantatással kezdődik, és elfogadják, hogy a gyilkosság bűn, akkor a következtetésük logikus és életpárti lesz.

A diákjaimnak egy műanyag babát is oda szoktam adni, hogy lássák, hogy néz ki egy magzat, beszélgetünk arról, hogy a 21. naptól már hallható a szívverése; ő egy ember, mint mindannyian. Ez gyönyörű! Ha el tudjuk érni, hogy rácsodálkozzanak az életre, arra, milyen gyönyörű a teremtés és hogy Isten bízik bennünk, nyitottak lesznek a valóságra és az igazságra. Ezt tudom tenni: beszélek a valóságról, az igazságról, és hagyom, hogy az Isten szava termékeny legyen az ő szívükben is.

Forrás: axioma.hu